The Pursuit of Happyness

117 perc, 2006

Szereplők: Will Smith, Brian Howe, Thandie Newton, Jaden Smith

A boldogság nyomában. Lehet, hogy csak én vagyok így vele most 2009-ben de ez a cím - ha az ember nem ismeri a történetet - egész más jelentéssel bír, mint 1981-ben. A film ugyanis akkor játszódik. Manapság a boldogság keresése nem feltétlenül az anyagiakra korlátozódik. Számomra a boldogás nyomában ezeket jelenti: saját magunk keresése, felszabadítása, korlátaink lerázása, megszabadulás a társadalmi nyomástól, az elvárásoktól, az állandó frusztrációtól, hogy mások kedvét keressük, valódi lényünk felismerése, megismerése. Nem anyagi hanem szellemi szinten. Ez a mozi pedig jórészt a pénzről szól.

(Néhány csalfa pillanatig arra gondoltam, hogy a vége valami olyasmi lesz majd, hogy elköltöznek a városból, egy kisvárosi idillbe...)

Szóval nem ismertem a sztorit mikor nekiültem nézni, csak nagy vonalakban (eléggé nagy vonalakban). Úgyhogy úgy éreztem magam mintha lenyomták volna a fejem - képletesen persze - egy olyan világba ahol megtapasztalhatjuk a nyomort, szegénységet, fedélnélküliséget... amiért ezt túlontúl mellbevágó, hogy mindehhez kapunk egy ötéves, drága gyermeket. És az ember szíve - pláne ha anya - elfacsarodik ahogy szemtanúja megpróbáltatásainak.

Ha a film nem megtörtént eseten alapulna, azt mondanánk: giccses, tipikus amerikai. Így azonban alig lehet mit mondani.

Kemény film, mert csak az utolsó két perc ami arról szól, hogy innentől végül is sínen van az életük (az anyagiakat tekintve - azért én kiváncsi lettem volna a folytatásra, sok film ugyanis ott kezdődik, hogy az apa rengeteg munkája miatt tönkremegy a családi élet), az előző két óra az a szegénységé...

Amikor a már hajléktalanszállón élő főszereplőtől a leendő főnöke kölcsönkér 5 dollárt... hát az csúcspont volt nálam... Ami az egyiknek semmi összeg, a másiknak egy vagyon!

Ahhoz kétség sem fér, hogy Jaden Smith valami fenomenálisat alakított, Will Smith pedig szintén, de tőle ezt el is várjuk. A kiskrapek imádnivaló!

Maga a történet röviden (ha netán valaki még nem ismerné vagy úgy járna mint én): adott egy családközpontú apa aki mindent megtenne a fiáért mert ő apa nélkül nőtt fel és ezt nem akarja eljátszani a saját gyerekével. Adott egy álma ami nagyon nehezen indul, egy frusztrált feleség, sok-sok hátralék, kifizetetlen csekk.... az asszony besokall, Chris azonban nem adja a fiát így ketten maradnak. Chris esély kap egy brókertanfolyamra ahonnan azonban húsz jelöltből csak egy lesz a befutó. Ráadásul a tanfolyam idejére nem jár semmilyen juttatás...

Mellesleg az a rengeteg rohanás amit Will Smith levágott a filmben... elfáradtam már a nézésétől is...és mégis az öltönyei mindig pöpecül álltak rajta.

The Curious Case of Benjamin Button 

 166 perc, 2008

Szereplők:   Brad Pitt, Cate Blanchet, Julia Ormond, Tilda Swinton  

A régi filmnézések hangulatát idézi fel ez a mozi. Két és fél óra érzelem, hangulat, elvarázsolódás ha az ember hagyja magát sodortatni az árral, történésekkel. Viszont ha elkezd elemezgetni, gondolkodni, akkor már kritikus kérdésekkel is szembetalálhatja magát.

Személy szerint hiányoltam néhány mélyebben szántó gondolatot, egy kis elmélyülést a témában ami kitűnő alap lett volna elfilozofálgatásra, ha nem is állásfoglalásra de egyfajta látásmódra. Így „csak” egy úgyszolván fizikai testet kaptunk, nem volt benne a lélek, az , hogy ez a furcsa élet milyen hatással lehet egy emberre. 

A történet szerint ugyanis adott Benjamin, aki megszületik 1918-ban egy öregember testébe. És elkezd fiatalodni. Hogyan látja a világot, mivel szembesül a környezete, hogyan hat rá különcsége. 

Mindenképpen a film javára irandó, hogy hossza nem érződik, az ember bele tud merülni és nem foglalkozik az órával (se azzal merre jár,előre vagy hátra?). Nincsennek benne agresszív jelenetek, az egész történet csendesen csordogál. 

Az egyetlen sokkhatás a végén ért, természetesen ömlött a könnyem, mint a záporeső, de a készítőknek nyilván ez is volt a célja. A film közben kicsit soknak tartottam amig megjelent "az igazi" Brad Pitt, vagyis akit én vártam... de az egész szempontjából ennek sajnos így kellett lennie.

Szép szerelmi történet, korrajzzal, gyönyörű képi ábrázolással. Ha időm engedné  biztos, hogy nekiülnék még legalább egyszer.